Egyik nap a rendelésem végén az aznapi üléseket összegezgetve feltűnt, hogy szinte mindegyik ülésen szóba került az, hogy hogyan beszélünk önmagunkkal. Beszélünk-e egyáltalán? Úgy amúgy a hétköznapokban vagy akár kríziseink közepette. Amikor hibát vétettünk, vagy amikor épp minket kritizáltak.
Nagyon gyakori, hogy ilyenkor kritikusan, becsmérlően, negatívan szólunk magunkhoz (ezt sokszor persze családi tapasztalatokból hozzuk), amivel azonban csak tovább tetézzük a belső feszültségeinket.
Itt jön képbe az önegyüttérzés fogalma, mely Dr. Kristin Neff nevéhez fűződik. Ennek az attitűdnek lényege, hogy megértéssel és melegséggel bánjunk önmagunkkal a nehéz időkben is, miközben tudatában vagyunk annak, hogy a hibázás és a szenvedés az emberi lét részei.
Ha…
– önmagunk bírálása helyett a kedvességet választjuk,
– a magányos („biztos csak velem történik mindez”) szemléletből a közös pontok („mások is átmentek hasonló nehézségeken”) felé fordulunk,
– és képessé válunk tudatosan szemlélni, megfigyelni is a dolgokat, nem csak a nehézség kellős közepéről, akkor biztosan az önegyüttérzés útján járunk.
Kutatásokkal igazolható, hogy az önegyüttérzés motivál minket a fejlődésre, csökkenti a szorongást és növeli a jóllétünket, a boldogságérzetünket.
Te milyen helyzetekben tudsz együttérezni magaddal? Na és mikor hangos a kritikus belső hangod?