Amikor segítő szakemberhez fordulunk, gyakran tesszük azért, mert szeretnénk magunkat jobban megérteni, valamit feldolgozni, vagy mert úgy érezzük eltávolodtunk önmagunktól (és másoktól). Előfordul az is, hogy állandóan feszültnek érezzük magunkat, de nem igazán tudnánk megmondani, hogy pontosan miért.
Ha valaki ilyen – és ehhez hasonló – felvetésekkel fordul hozzám, kezdetben gyakran azt javaslom, hogy figyelje és naplózza különböző helyzetekben a megéléseit, gondolatait, reakcióit. Sokszor önmagában már ez a naplózás elemi felismeréseket szokott hozni egy adott problémával kapcsolatban, hiszen a tudatos megfigyeléssel fontos és újszerű rálátást nyerhetünk. Megdöbbentő azonban, hogy milyen gyakran nem tudjuk megfogalmazni a valódi érzéseinket egy helyzet kapcsán (ennek egyik gyökéroka sajnos az oktatási rendszerünk hiányosságából is fakad, ahol kevés figyelmet fordítunk az érzelmi intelligencia fejlesztésére). Na de miért baj ez?
Vegyük például az eszkimókat, akiknek a földrajzi adottságaik végett kb. 40 különböző fogalmuk van a hó meghatározására. Ez lehetővé teszi számukra, hogy sokkal jobban alkalmazkodjanak a kemény és kihívást jelentő környezethez is. Így van ez az érzelmeink szintjén is. Minél inkább meg tudjuk ragadni az érzéseinket, minél árnyaltabban látjuk őket, annál komplexebben és hatékonyabban fogunk tudni kezelni az őket kiváltó helyzeteket is. Nem mindegy pl. hogy egy felszínen „mezei düh”-nek tűnő reakciónk mögött valójában csalódottság, szomorúság, vagy félelem áll-e.
Segítségül hoztam egy érzelemkört is, amit érdemes lementeni a telefonunkra és időről időre „becsekkolni önmagunknál”, vagyis megkérdezni magunktól: hogy is vagyok most igazából?